Wolfgang Mozart:

Csak te meg én,

meg a zene, ami győz!

Tátja majd csak a száját-

Sok fancsali csősz…

Mert a Föld

most az én zenémre vár,

és mind, aki hall majd:

elalélva csodál!

Míg szenved az ostoba úr,

szabadon a zseni él,

mert röptet a szárnyán

ihletteli szél!

Szól egy égi hang, mely

csak bennem zenél!

Dúr vagyok és moll vagyok

A zengzetek, a hangzatok s a csend.

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok,

meg ritmusképlet!

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok: nem is tudok,

ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Mert tévedés

zene nélkül az élet!

Nem vagyok én

ügyes szófacsaró

és nem vagyok költő,

nem úgy jön a szó

sem a kép,

csak az árnyak és a fény

Mert nem vagyok festő,

csak álmom enyém.

Nem vagyok képmutató,

aki alakokat vált

és nem vagyok színész,

és megvetem én

a nagy maszkabált,

s a sok-sok rossz szabályt.

Dúr vagyok és moll vagyok,

a zengzetek, a hangzatok s a csend,

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok,

meg ritmusképlet.

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok: nem is tudok.

Ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Én vagyok a ritmus és

a gyászdal és a könnyű tréfa mind.

A tiszta hang, a disszonáns

mind én vagyok, de mégse bánts!

Az élet szól így.

Buta vagyok, okos vagyok,

mikor melyik, mondd?

Kedves vagyok, undok vagyok,

mi ezzel a gond?

Zene, az vagyok én!

Szeress hát, mert én így

Élek őszintén!