Ma Magyarországon ennek a műfajnak egyik kiemelkedő műhelye a Budapesti Operett Színház, ezért az itt „dolgozó” művészek közül beszélgettünk néhánnyal a musical-színészet sajátosságairól, a saját szakmai felfogásukról.

Náray Erika:

1)       Hogyan kell készülni a pályára annak, aki musical-színész szeretne lenni?

Szerintem minél korábban el kell kezdeni zenét tanulni. A kotta ismerete később előnyt jelenthet egy darab tanulásakor, de nem elvárás. Mindenféle műfajba érdemes belekóstolni, lényeg, hogy jó énekesektől lessük el a szakma fogásait. A tánctanulás is nagyon fontos, bármikor is tudjuk elkezdeni! Soha ne higgye azt az ember, hogy már túl késő, mert olyan nincs.

Sokat segít, ha az embernek van lehetősége fellépésekre, hiszen külön meg kell szokni a lámpaláz „kezelését”, el kell sajátítani a színpadon a magabiztos mozgást.

2)       Az állami vagy a magán színi oktatás ajánlható inkább?

Mindkettőnek van létjogosultsága, nem igazán lehet sorrendet állítani.

Én a színészetet állami oktatásban tanultam, ami talán azért jobb, mert ott több ismeretséget lehet szerezni, ami később hasznos lehet. Ugyanakkor sok kollégám tanult magán színi tanodában, és nekik sem volt semmi hátrányuk, kiválóan felkészült művészek lettek.

3)       Hogyan tudod minden este beleélni magadat az épp aktuális szerepedbe?

Egy idő után már könnyebb ráhangolódni a szerepre. Egész nap bennem van, hogy este mit kell majd játszanom. Ha hétkor kezdődik az előadás, akkor már ötkor ott vagyok a színházban, átöltözöm, sminkelek, és elkészítik a frizurámat. Ezzel már érzem a darab hangulatát. Általánosságban elmondhatom, nem szeretek a büféből beesni a színpadra. Öt-tíz perccel kezdés előtt már a következő jelenetre készülök a színpad mögött.

A ruha és a díszlet is egy bizonyos „Pavlovi reflexet” idéz elő, így eszembe sem jut összekeverni a szerepeket, és Gagarina szövege helyett mondjuk a Dadáét mondani.

Vannak komolyabb rákészülést igénylő szerepek is. Például Waldstätten bárónő nagy száma, a Csillagok aranya előtt mindig elénekelem magamban a dalt egyszer, hogy bennem legyen.

4)       Soha nem unod meg a darabokat?

Nem, hiszen nincs két egyforma előadás. Mindig arra kell gondolni, hogy a közönség közül sokan először látják a darabot. Eljöttek megnézni bennünket, és olyan színészi munkát akarnak látni a sokadik előadáson is, mint amilyen a premier volt.

5)       Mi a különbség a kis- és a nagyszínpad között? Hogyan kell játszani az egyik és a másik színpadon?

A kis színpad nagyobb kihívás, hiszen ott olyan, mintha a családnak játszana az ember. Kevesen vannak ott, de nagyon közel ülnek. Kicsit úgy kell játszani, mintha egy film lenne. Minden kisebb baki feltűnőbb. A végén a taps is más: a kisszínpadon csak száz ember tapsol, sokkal családiasabb a légkör.

A nagyszínpadon hangsúlyosabb gesztusokra és mimikára van szükség. Általában nagyobb teret kell „bejátszani”, és ez másfajta előadásmódot igényel. Az előadás végén a meghajlásnál rengeteg ember tapsol egyszerre, nagyon jó hatása van.

6)       Vannak különleges szövegtanulási technikáid?

Nem szeretek egyszerre sokat tanulni. Olyat soha nem teszek, hogy most van öt szabad órám, és akkor leülök megtanulni az egész darabot. Inkább minden nap egy keveset, mondjuk fél-fél órát. A szöveget mindig mozgássorral együtt érdemes tanulni. Amikor egyszer előadáson kívül kellett a Csillagok aranyát énekelnem, és amikor egy nehéz részhez értem, elrontottam a szöveget, így a zenéből is kiestem. Először nem értettem, hogyan hibázhattam, mikor soha nem szoktam. Alaposan átgondolva az esetet rájöttem, hogy az eltérő körülmények miatt történhetett. A darabban azt is figyelem éneklés közben, hogy hová lépek, merre nézek, és az adott szituációval együtt „jön elő” az odaillő szöveg is.

7)       Mi van, ha előadás közben mégis rontotok?

Ha rontunk, akkor rögtön ki kell találni valamit, amivel menteni lehet a helyzetet, lehetőleg úgy, hogy a közönség azt ne vegye észre. Ez egy zenés darabban a frappáns megoldás sokkal nehezebb, mint egy prózaiban, mert itt a zene közben megy tovább.

8)       Megengedheti magának egy színész, hogy visszautasítson egy szerepet?

Nálunk előfordulhat. Kerényi Miklós Gábor rendező úr nagyon megértő, ha valaki nyomós okkal, például tanulás miatt nem vállal el egy szerepet. De lehet, hogy ez máshol nem így van. Én mostanában néhány szinkronszerepet utasítottam vissza, de csak annyit, hogy azért ne felejtsenek el.

9)       Vannak olyan szerepeid, ahol nincsen váltótársad. Ez – gondolom – különleges felelősséget ró rád. Hogy csinálod, hogy soha nem betegszel meg?

A sok pihenés a titka. Figyelek arra, hogy minden nap éjfél előtt lefeküdjek, és nyolc-tíz órát aludjak. Már az évad elején megbeszélem magammal, hogy nem lehetek beteg! Ha mégis úgy érzem, nem vagyok jól, akkor mindig vannak „csodaszereim”, például a fokhagyma.

Előfordult már, hogy szívesebben kúráltam volna magam otthon az ágyban, de akkor elmaradt volna az előadás, így hát minden erőtartalékomat mozgósítva végigjátszottam az előadást. Utólag sosem bántam meg, hogy nem engedtem a betegségemnek győzni.

10)   Melyik karakter áll hozzád a legközelebb?

Mindegyikből van bennem egy kicsi, de egyik sem fedi le teljesen az egyéniségemet. Waldstätten bárónő túl elegáns és nagyvonalú, Gagarina szerepe pedig felnagyítja a bennem lévő szertelenséget.  Talán a Dajka hasonlít rám a legjobban, mert én is szeretek anyáskodni.

11)   A baráti köröd főleg színészekből áll?

A színház összehoz minket. Nincs rivalizálás, barátok vagyunk. Persze nem akarna mindenki mindenkivel együtt is nyaralni, de van, akivel szívesen vagyunk együtt a szabadidőnkben is. Vannak, akikről tudjuk, hogy nem kedvelik úgy egymást, de gyűlölködésről szó sincs.

Érdekes szakma a miénk. Például sokat szoktunk azon viccelődni egymással, mikor különböző darabokban, különböző viszonyokat kell eljátszanunk: egyszer anya – fia, majd szeretők vagy testvérek. Ez nagyon mulatságos tud lenni. Úgy általában jellemző a jó hangulat, így persze hogy jól érezzük egymással magunkat.

12)   Mi várható a 2004/2005-ös évadban?

A most futó darabok (Rómeó és Júlia, Mozart!…) olyan sikeresek, hogy ezeket tovább fogjuk játszani, így a következő évadban valószínűleg csak két bemutató lesz. Reméljük, hogy azoknak is jó fogadtatásuk lesz, hiszen a siker, a taps az, ami a színésznek a legnagyobb örömet adja.