1. Mikor döntötted el, hogy színész leszel? Régóta tervezted vagy spontán jött?

Mindig színész szerettem volna lenni, nem is készültem soha másnak. Arra viszont nem gondoltam, hogy musicalekben játsszak. Általános iskolában indultam egy énekversenyen, utána azt mondta a tanár, hogy inkább maradjak a verseknél, mert az jobban megy.

A zenét kiskorom óta nagyon szeretem: anyukám sokat énekelt nekem, mert rossz gyerek voltam, és csak így lehetett lenyugtatni. Apukám is gitározott, volt egy zenekara. Ennek ellenére én akkor még nem gondoltam arra, hogy én magam is énekeljek.

Mikor először felvételiztem az egyetemre, prózai szakra jelentkeztem. Nem vettek fel, és így egy évet a Madách Színházban töltöttem statisztaként. Ez az év nagyon sok tapasztalatot adott nekem, muszáj volt talpraesettnek lennem, mivel először még saját lakásom sem volt, mindent egyedül kellett megteremtenem.

A következő évben musical szakra jelentkeztem, mivel a prózai előtte nem sikerült. Ekkor már fel is vettek az egyetemre, ahol Kerényi Imre osztályában idén fogok végezni. 

Még mindig ugyanúgy szívesen játszom prózai darabban, mint musicalben. Azt szeretném, ha mindkét műfajban dolgozhatnék továbbra is.

2. Milyen a hangulat az egyetemen? Milyen a diákok viszonya egymáshoz és a tanárokhoz?

Ez nagyon érdekes, mert sok osztályban jellemző a rivalizálás, nálunk azonban ennek nyoma sincs. Talán azért, mert mi mindannyian olyan különbözőek vagyunk, hogy nincs is min rivalizálni. Sokat dolgozunk együtt, gyakran járunk közösen fellépésekre, és olyankor mindig jól érezzük magunkat.

A tanárok nem túl szigorúak velünk, de bizonyos elvárásoknak kötelező eleget tenni. Főleg az első két évben sok az elméleti tananyag is, és azokra fel kell készülni. A mi osztályunknak szerencséje van, mert nagyon jók a tanáraink.

3. Vállalhattok más színházaknál is szerepet?

Elvileg harmadiktól lehet, de nálunk már másodikban is játszottunk egy páran színházban. Az volt a megállapodás, hogy abban az évben csak főszerepet vállalhatunk el, mást nem. Én is így kaphattam meg Néró szerepét a Sztárcsinálók című musicalben, Veszprémben. Bár a premier előtt hangszalag-gyulladást kaptam és féltem, hogy nem fogok tudni énekelni, végül mégis nagy sikere volt a bemutatónak. Nyárra is tervezünk szabadtéri előadást Budapesten, de még nem lehet pontosan tudni, hogy hol.

Egyébként harmadikban-negyedikben már fontos, hogy az ember az egyetemen kívül is kipróbálja magát, és ezt a tanárok is ösztönzik.

4. Az egyetemi darabjaitokat (Hegedűs a háztetőn, Tüsszentés és Démonológia) játsszátok majd jövőre is?

Sajnos valószínűleg erre nem lesz lehetőség, mivel a következő negyedikes évfolyamnak is szüksége lesz az Ódry Színpadra. Egyelőre úgy néz ki, ezek a darabok júniusig fognak csak menni.

5. A Démonológiához ti írtátok a zenét is. Ez hogyan jött?

Ez úgy kezdődött, hogy Tasnádi István már régóta szerette volna az Ed Wood-ot színpadra vinni, és azt mondta, ezt a mi osztályunkkal meg lehetne csinálni. Bagó Bertalan vállalta a darab rendezését. (Vele már a Kokainfutár című darabban is együtt dolgoztunk.) Az volt az ötlet, hogy a próbák induljanak improvizációval, és majd ebből később kialakulnak a jelenetek. Az eredeti film története alapvetően megmaradt, de kisebb változtatások azért vannak: a mi darabunkban egy gimnáziumi osztály szeretne egy horror-musicalt előadni. A darab elején szellemektől kérnek segítséget ehhez, így kicsit még Frankenstein története is megjelenik.

Mi először egy prózai darabnak szántuk ezt, a zene tulajdonképpen egy bohóckodással kezdődött. Egy este leültem a zongorához, és az egyik osztálytársammal, Szőcs Artúrral csak úgy elkezdtünk zenét írni a jelenetekhez. Ez a többieknek megtetszett, ezért megmutattuk a tanárainknak, akik kisebb változtatásokkal átírták a darabot zenésre. Így lett a Démonológia musical.

Én már korábban is írtam zenét a Petőfi Musical Stúdió Álarcosbál című darabjához, de a mostanival ellentétben ott a hangszerelést nem én csináltam.

6. Mit gondolsz a „haknikról”?

Szerintem nagyon fontos, hogy az ember ugyanolyan színvonalat nyújtson, mint a színházban előadásokon, hiszen a közönség ez alapján is ítél, és lehet, hogy ugyanazok néznek meg minket színházban is. Ugyanakkor ez sokkal nehezebb, mert előfordul, hogy semmi lehetőségünk nincs közös próbákra, vagy csak utolsó pillanatban tudjuk meg, hogy másnap valahol fel kell lépni. A dalokat sem mi magunk választjuk ki, és ha olyat kapunk, amit esetleg nem is ismertünk eléggé, akkor sokszor csak az autóban, utazás alatt van lehetőség gyakorolni. Ilyenkor még a körülmények is ismeretlenek számunkra: nem tudjuk, milyen lesz a színpad, a világosítás és a hangosítás.

Az ilyen fellépéseknek különleges hangulatuk van. Nyáron sokszor utána még fürdünk a Balatonban, vagy közösen elmegyünk valahova. Így jobban megismerjük egymást is. Nagyon szeretem az ilyen „haknikat”, mert sokkal oldottabb a hangulatuk, mint egy színházi darabnak.

7. Szoktál izgulni a fellépések előtt? Mi van, ha bakiztok?

Alapvetően nem vagyok izgulós típus, de az rossz, ha nem tudtam eléggé felkészülni egy dallal. Olyankor próbálom a színpad mögött olvasgatni a szöveget, hogy majd ne felejtsem el éneklés közben. Még így is előfordul néha, hogy improvizálni kell, mert nem jut eszembe valami. Ilyenkor az ember megpróbálja kivágni magát valahogy. Néha még a többiek is tudnak segíteni. Az a lényeg, hogy lehetőleg a közönség ne vegyen észre a rontásból semmit.

8. Mit gondolsz a rajongókról?

Számomra nagyon fontosak a rajongók. Mikor Veszprémben játszottuk a Sztárcsinálókat, nagyon sok levelet kaptam a nézőktől. Megpróbáltam mindegyikre válaszolni, de nekem az egy egész estés program, mert nem szeretek csak úgy odafirkálni valamit egy cetlire, hanem figyelek a fogalmazásra és a külalakra is. Zavart, hogy nem volt időm mindenkinek visszaírni. Szerencsére utána pont találkoztam azokkal, akiktől levelet kaptam, így szóban megköszönhettem nekik.

Szerintem egy színésznek fontos, hogy a rajongók szeressék, hiszen ők azok, akiknek dolgozunk, ők járnak színházba megnézni minket.

9. Egyszerre két új szerepet is kaptál. Mik ezek, és hogyan fogod megoldani, hogy vidéken és Pesten is legyen időd próbálni?

A Madách Színházban fogok játszani a most készülő, Volt egyszer egy csapat című Webber musicalben, Zalaegerszegen pedig a Laura című darabban, amit Bagó Bertalan rendez.

A színházak dolga lesz ezeket összeegyeztetni. Több szereposztással megoldható a dolog, de egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy hogyan lesz, mert még csak most folynak a tárgyalások.

A Laura bemutatója márciusban lesz, a Volt egyszer egy csapat premierje pedig májusban, addig most sokat kell majd ingáznunk a két város között.